2011. június 7., kedd

A tizenötödik/egy.

Ismételvén a legutóbbi bejegyzést, a vasárnapunkat Northanger Abbey-ben töltöttük. Nah, azért ennyire nem egyszerű a történet, szépen példázva a barlangkutatás nemes eszménye iránti lelkesedésünket. Induláskor nem történt semmi különös, leszámítva az otthon hagyott hegesztő pajzsot, a flex hiányát, illetve azt, hogy elárasztottak bennünket a nyulak. Számszakilag 45 darab, 7, azaz  hetes forint/darabáron. 
Itt még boldogan-figyeljük meg a fiúk és lányok közti különbséget!
Ezek után vidáman száltunk ki a gépjárművekből a tett színhelyétől nem is olyan messze. Itt meglepődve szembesültünk a kb. 30 fokkal, valamint a közel 100%-os páratartalommal. Közben a negyvenhárom nyúl zizegett. Folytatván a történetet, egy rövidke hegymenet következett, kb. két és fél kilométer, és még vagy kétszázötven méter szint. Itt az egyéni felszerelés mellett fel kellett vinni még egy ajtókeretet, 30 kilóért, egy aggregátort 27 kilóért, a flexet, fúrót, hozzá való vasakat, egy hegesztő apparátot, miegymást. 
Melegük volt nyulainknak, így a szabad levegőn szállítottuk őket...
Emígyen haladtunk felfelé vígan, mint egy másnapos csiga. Mire felértünk, az ozmotikus viszonyaink erősen megváltoztak. Kissé beesett homlokkal vedeltünk minden elérető folyadékot. A team két régi motoros tagja már be is ment a hűsbe, az ajtó keret betételére. A többiek vidáman haladtak magáért az ajtóért, nem számolva a nem túl távoli, igen sötét jövővel. Közben negyven nyúl zizegett. Leérvén némi frissítő vételezés után kiemeltük az erre szakosodott gépjárműből az ajtót, és konstatáltuk, hogy nem hogy hatvan, de legalább nyolcvan kiló. Plusz a hordozáshoz igénybe vett hevederek, farúd, stb. Haladtunk vígan, mint egy temetési menet, és közben azon imátkoztunk, hogy nehogy a lábunkra ejtsük, pl. a fa hordrudak törése folyamán. Későbbiekben beigazolódott, hogy a félelem nem volt alaptalan. Haladtunk mosolyogva, egy etap legalább húsz méter volt. Minden alkalommal kitaláltunk egy újítást, személycsere, heveder igazítás, stb. Így minden alkalommal megállapítottuk, hogy minden más, mint eddig, és így sokkal jobb. Ez az állapot úgy öt lépés erejéig tartott, majd onnantól reménykedtünk hogy "nem én leszek az első, aki eldobja az egész kócerájt". Félúton sikeresen ránkszakadt az ég, jég, villám, több már nem is jöhetett volna. A villámlás közepedet azon tanakodtunk, hogy fa alá nem érdemes állni -bár sűrű, de nem kis fák körben - valamint, hogy fémet sem érdemes fogni.  Ezzel ki is merítettük a potenciális veszélyforrások eszköztárát. A nyulak kissé rémültek voltak. Felérvén, ismét két liter folyadékot kiizzadván már messziről hallottunk az aggregátor hangulatos dörgicsélését. Az ürgeben viszont már nem nagyon sikerült értékelhető fotót készíteni, mivel kissé beszorult a kipufogófüst. A kitóduló huzat miatt a friss levegő utánpótlása, illetve a megfelelő fejszellőztetés folyamatos volt.
Nah, ez nem a pára volt. A nyulakat be sem engedtük.
De a kitartásé, és ügyességé lőn a pálma, és az ajtó a helyére került. Közben a negyven nyúl izgatottan zizegett.  Azért kijelenthetjük, hogy igen gondosan figyeltünk egymásra, max. negyed óránként váltás, hanghatáron belül dolgoztunk, és a többi, és a többi. Visszafelé a szokott fél óra helyett másfél óra alatt értünk le, több pihenővel. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy egy igen igényes lezárás készült. Kicsit még cizelláljuk, de már így is igen szép teljesítményt tudhatunk magunk mögött. Régóta vártunk a pillanatra. Mindenesetre azt azért itt kell elmondani, hogy az ajtó kivitelezésében, illetve finanszírozásában a team egyik alapító tagját és párját illeti a dícséret. Köszönjük.




És a kész termék. Nyulaink itt már megnyugodtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése