2010. november 15., hétfő

Az ötödik



Általában ezt láttuk, hol fentről, hol lentről.
És igen. Végre sikerült eljutni Hiúzfalvára! Meg kell jegyeznem, hogy alábecsültük a terület nagyságát. Három nap, teljes extázis. Nagy nehéz indulás után, mikor is megfelelő táplálékot vettünk magunkhoz a helyi Mc’ Donaldsban, eljutottunk a terület széléhez. A gépjárművek megfelelő elhelyezése után, és természetesen beöltözést is követve, elindultunk. Azt nagyjából sejtettük, hogy első alkalommal nem lesz dicsőséges feltárás, de a napi tizenöt kilométer gyaloglás, mintegy hatszáz méter szinttel azért nem volt a számításban „teljesen” benne. Mindenesetre, ha néhány gondolatban jellemezne kéne a területet, impozáns. A területen az emberi kéz nyoma még nem tette be a lábát. Teljesen szűz terület, melyen egyelőre magát a határokat kell elsőnek felmérnünk. Hihetetlen méretű töbrök, beszakadások.
Egy halk töbör alján egy halk beszakadás...
A töbröknél előfordul, hogy maximum két méter széles gerinc húzódik, és mindkét oldalon beszakadásokat találunk. Első nap, érdekes színfolt adatott meg számunkra, mikor is az antropogén hatások hiánya eredményeként a sorban sétáló társaságunkat a szó szoros értelmében ketté nem vágta egy hasonló sorban, a saját tempójukban sétáló (25 km/h) szarvascsoport. Vagy sor. Épp sötétedésre leértünk a területről, és már teljesen sötétben értük el a gépjárműveket. A szállás tökéletes volt, és még az az apró tény sem változtatott rajta, hogy alig tudtuk megszerezni az építmény kulcsát, mely ugye, a bejutáshoz szükséges. Bejutás után észleltük, hogy mennyivel jobb a konvektor, mint a cserépkályha. Mert hogy csak csavarok egyet, és már dől is a meleg. Ennek örömére már neki is álltunk fogyasztani a konyhában. Volt aki olyan mennyiségű tésztát főzött ki, hogy két napig ettük. Igaz, úgy belekötött a lábasba, hogy vágni kellett, de ehető volt. A sikertől felbuzdulva éjszakára olyan meleget varázsoltunk, mint még soha. De előtte éjjel még egyikőnknek köszönhetően kimerítő tájékoztatást kaptunk égboltunk apónak tűnő ragyogó fényfoltjairól. Távcső is volt, és ennek köszönhetően ködöket, és csillagképeket láttunk, szakszerű előadás mellett. Ritka pillanat volt, hogy város közelében nem lehet ennyire fényes égboltot látni.Reggel örömmel konstatáltuk indulás után, hogy az árnyékos részeken rendesen lefagyott az út, több kanyarban is. Érkezés után indulás, ló nézegetés, csak távol voltak, nem úgy mint tegnap este. Hegyre fel, ekkor már harminc foknak éreztük a tizenötöt. Séta a töbrök peremén. Megállapítottuk, hogy még a katonai térképek is hibásak. Összesen jelez a területre kilenc-tíz beszakadást, töbröt. Nos, egy ponton megállva láttunk vagy hatot, azonban a következőnél ez a szám nem változott, maximum felfelé. Tehát nem kilenc-tíz töbör található errefelé, hanem vagy harminckilenc-negyven. És hihetetlen méretek, korrodált formák, iskolapéldájaként a karsztkorróziónak.
Állati koponya...

Kora délutánig nézelődtünk, és örömünkre találtunk is néhány ígéretes pontot. Azonban úgy egy-két órától egyre bosszúsabban pusztán a területről való kijutásra koncentráltunk, egyre reménytelenebbül. Előzetes információ gyűjtéseink során erre már felkészítettek, de ennyire azért mi sem gondoltuk komolyan a figyelmeztetéseket. Szóval, mikor úgy három óra bolyongás után egy völgyet találtunk, igen megnyugodtunk. A völgyben a lelkesen folydogáló patakból erősen meszesedett levélkötegeket gyűjtöttünk. Igen érdekes volt. Ezután a társaság egyik fele hazament, mi ketten még egy éjszakát a házban töltöttünk. Másnap reggel az egyik konvektort sikeresen majdnem felrobbantottuk, ezen felbuzdulva elzártuk a gázt, melyről kulcsleadást követően derült ki, hogy alapvető hiba volt. Most már mindegy. Remélhetően annyira még nincsenek fagyok. Izé. Vagy mi. Ezután csak leellenőriztük Vigyorkát, és örömmel tapasztaltuk, hogy egyik nyelője megnyílt. Konkrétan, ahol nyáron egy kis tavacska volt, ott most egy vagy két és fél méter mély, meredek falú nyelőben csörgedezett a víz. El. És még egy kis patakmeder is vezetett bele. És most abszolúte nem volt reménytelennek tűnő. Öt-hat ember négy nap alatt ki is tudná ásni. Ez a nyelő vezet a legnagyobb forráshoz. Ezután Vigyorka már kibontott nyelőjét tekintettük meg, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy nem töltődött fel, és igen látványos, mondhatni már barlangszerű. Érdekes adalék, hogy Vigyorka input környezetében minden fagyott, pár méterrel odébb, meg vagy tizenöt fok pluszt tapasztaltunk.
Vigyorka input

Ezután már csak két völgyet néztünk meg, a környék legnagyobb karsztforrását, majd este kiváló vacsorát fogyasztottunk kétszáz kilométerrel arrébb, egy igényes étteremben.

Sírt a hegy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése