2010. szeptember 17., péntek

A negyedik.

Türelem, a hosszú élet ritka. A negyven napos esőnek köszönhetően Vigyorka kutatása nem került szóba, viszont hosszú elmélkedések folytak valami bárkáról, amit lassan kezdhetünk ácsolni. Állatokat is lehetne párosával befogni, könnyebb lenne, mint Vigyorka végpontját jelenleg megközelíteni...A mező mintegy szivacsként működik, megszívja magát, majd sokáig ereszti magából a vizet. Valószínűleg itt már csak a fagyok idején lehetséges a komolyabb felvonulás. Szerpentinitbe a hétvégén egyelőre ketten lennénk, így most nem mozdulunk. Viszont megtudtuk, hogy Hiúzfalva megközelítése nem ütközik egyéb akadályokba, így november elsejétől az első komolyabb fagyoktól számítva beindulhat ott is a munka. Mondjuk tartós mínusz 10 körül.

2010. szeptember 9., csütörtök

A harmadik.

Nos, közeleg a hétvége, és egyelőre csak felhőcskéket, villámokat, miegymást jelez a wunderground. Ez azt jelenti, hogy nem megyünk Vigyorka felé, mivel elsodorna a víz, egész a Fekete tengerig. Vagy hasonló. Így, maradunk, maximum a Szerpentinitet megyünk bontani, melyet most ismertetnék is a Tisztelt olvasókkal.  

Még anno, télen, arra figyeltünk fel kis hazánk egyik prominens barlang centrikus területén, hogy akkora gőzoszlop tör fel a földből, mint egy 424-es gőzösből, a gyorsulási verseny középmezőnyében.-aki túlzásnak tartja, annak magánban szívesen küldöm erről a nagyszerű természeti jelenségről az audióvizuális anyagokat. Jelzem, ehhez vagy -7 celsius fok volt a környezet hőmérséklete. Így körüljárva a hátteret, a megfelelő bürokrácia rendezését követően meglettek a szükséges engedélyek. Lényegében viszonylag kevés bontási alkalom után már egy közel 20 méter hosszú, és kb. négy-öt méter mély üreget tudhatunk magunkénak, melyben azért egy-két cseppkövet, sok hófehér huzatborsókövet, némi szabad járatot is találtunk. Az irány végre a lefelét vette célba, az eddigi vízszintestől. A huzat viszont ebben az őszi időben leállt, épp, hogy mozog. Viszonylag kevesen bontunk ezen a ponton, (nem, mintha máshol a tömegiszonytól szenvednénk) de azért nem esünk kétségbe. A szokott team mellett egyéb csoportokból is tiszteletüket tették páran, illetve egy gyors felméréssel is kedveskedtek, a szakértői vizsgálat mellet. Ez utóbbi igen bíztató volt, a folytatást illetően. A főte viszonylag (jóindulattal) stabil, az oldalfalak már jelentősen jobbak, alul pedig megjelent a szálkő. Törmelékből van bőven, bár már itt is a nagyobb kövek vannak túlsúlyban. Szépen, padosan törnek, így mediterrán burkolókőnek kiválóak lennének. Mivel a lakott területekhez ez az objektum viszonylag közel leledzik, így az első időszakban bőven volt látogató. Ezen látogatók megnyilvánulásaiból gyönyörűen képet alkothattunk hazánk lakosságának szellemi, mentális, szocializációs szintjéről, és alapvető földrajzi tudásukról.  Ez jelentős hányadában elszomorító volt, azonban új értelmet nyert a "boldogok a lelki szegények "kifejezés, illetve tudjuk, hogy miért van annyi kiváló koszorús költőnk, írónk. Mentségükre legyen, hogy megnyilvánulásaik jelentős hányada naiv jóindulattal párosult.
Intermezzo:
Autó: megáll, és végzi azt a tevékenységet, mint az a bizonyos borjú az új kapura-bámul...
Kutyasétáltató lelkesen kommentál:"...igen, és itt komoly tudományos munka folyik, már legalább hatvan méter mélyen vannak..."
Ennyi....

2010. szeptember 7., kedd

A második.

Kicsit visszanézve, az eddigiekről. Először Vigyorkát ismertetném. Már a hetvenes évek elején foglalkoztak a területtel, és víznyomjelzési kísérletekkel igazolták az időszakosan aktív -de olyankor aztán nagyon aktív- víznyelő és a forrás közti kapcsolatot. A várható eredmény hatvan méter szintkülönbséggel, egy másfél kilométer hosszú barlang. Személy szerint bejutás esetén én már ettől is pörögnék a hátamon, főleg, hogy igen aktív, mondhatni erősen vízbetörés veszélyes barlangot találni manapság, felénk, nem mondható túl gyakori esetnek. A forrás felőli oldalon a Békéhez hasonló, csak jóval kisebb kiadású mésztufa-gátakat találhatunk, de a felszínen! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én sem tudtam az egészről semmit, míg egy igen régi ismerős fel nem hívta rá a figyelmet. Ekkor a mai team három tagjával megtekintettük a prominensé vált objektumot, és meglepődve vettük tudomásul, hogy április vége, és a viszonylag nyílt térség dacára, vastag jégdugó leledzik benne. És még az életbe nem foglalkozott vele senki. Így rövid úton megkértük az engedélyt, melyet  rövid úton megkaptuk, majd egy kicsit hosszabb úton odajutva bontottunk. Ezek után viszonylag gyorsan haladtunk, köszönhetően a nagy köveknek, illetve a gépesített egységeknek, melyeket a team egyik tagja biztosította a munkálatokra.

Ezzel eltelt egy nap. A második nap az esőnek annyira nem köszönhetően komoly patak tűnt el a nyelőben, egy kicsiny vízesés követően.

Szépnek szép volt, a hangját is lehetett vagy százötven méterről hallani, azonban a végpontot még szemmel sem tudtuk megközelíteni. A nem kicsit csapadékos nyarat jelenleg szemmel láthatóan hasonló ősz követi, így ezzel az objektummal kapcsolatban a következő bejegyzés időpontja erősen bizonytalan, bár, ha a hétvégére jó időt idéznek, akkor szombaton talán kinézünk...